blur-1851144_640

Ládi Zsuzsa: Az a szép zöld gyep

Gyula, elégedetten nézett ki a gyönyörű zöld gyepre a háza előtt, és sóhajtva gondolt arra, hogy mennyire megérte minden hajnalban felkelni és meglocsolni azt – mit sem törődve a hosszú ideje fennálló locsolási tilalommal. Míg az egész szomszédságban sárgára égett a fű a több hete tartó tikkasztó melegben, nála még mindig olyan csodaszép maradt, mint kora tavasszal.

Egyedül neki maradt zöld, mert ő megérdemelte. Úgy volt vele, hogy ha esetleg megbírságolnák a tilalom megszegése miatt, egye fene, kifizetné a büntetést, de az a szép, zöld gyep sokkal többet ért, mint némi pénzbüntetés. Meg amúgy is, kinek hiányzott az a pár liter vizecske, amit a fűre locsolt, nem igaz? Persze, tény, hogy meleg volt és az elkövetkező hetekre is komoly aszályt jósoltak a tévében, de Gyula úgy okosodott, hogy miért kellene holmi ostoba közvetítés miatt elszenvednie azt a kényelmetlenséget, hogy a szép zöld gyep helyett a kiégett füvet bámulja minden áldott nap.

Addig-addig töprengett a dolgon, míg azon kapta magát, hogy ideje elindulni a városba. Mindig korán igyekezett autóba ülni, mert a városba vezető út szinte minden nap bedugult. Aznap pechje volt: gyakorlatilag csak lépésben tudott haladni kilométereken keresztül, végül már úgy sem. Felhívta egy kollégáját, hogy megkérdezze, tud-e valamit a forgalmi dugóról.

– Esélyed sincs – közölte vele Éva. – Az egész út be van dugulva, volt valami nagy baleset, felborult egy kamion, eltorlaszolva az egészet, és még abba is több autó szaladt bele. Se előre-se hátra nem lehet menni. Tudod, ezért akarták megépíteni azt az elkerülő utat pár évvel ezelőtt. Nem tehetsz mást, várnod kell.

Ezért Gyula várt. Órákon keresztül ült a kocsijában a tikkasztó melegben. Egy ideig járatta a motort a légkondi miatt, de hamar rájött, hogy ha órákon keresztül kellett még rostokolnia, akkor a benzin nem bírta volna. Ennek következtében a forró kocsiban várta a csodát… vagyis a továbbindulást.

Kezdett kiszáradni és elálmosodni.

***

Gyula körbenézett. Nem tudta, hogy került a sivatag közepére, de biztos volt benne, hogy ha nem szerez hamarosan vizet, akkor megöli a szörnyű szomjúság. Hiába nézett bármerre, nem látott mást, csak a végtelen homoktengert. Vakon elindult az egyik irányba, próbált segítségért kiáltani, de annyira kiszáradt, hogy egy hang sem jött ki a torkán. A szája kicserepesedett, a nyelőcsöve és a tüdeje égett a forró homoktól, amit az egyre erősödő szél az arcéba fújt.

Hosszú órákon át vonszolta magát előre, de se közel, se távol nem látott oázist. Végül a földre zuhant, mert jártányi ereje sem maradt a szörnyű melegben.

Megkönnyebbülés volt, amikor hirtelen két ember árnyéka takarta el őt.

– Még él – mondta a mellette megálló egyik férfi a másiknak. – Adjunk neki vizet!

A társa bólintott, és gondolkodás nélkül elővette a kulacsát, de ahelyett, hogy Gyulának adta volna, kiöntötte elé a homokra. A föld szomjasan itta magába a vizet, miközben a két ember kacagásától kísérve Gyula elkeseredetten figyelte, hogyan tűnik el az a pár korty folyadék.

***

Hirtelen a tenger közepén találta magát. Úgy érezte, órák óta hányódott a kis lélekvesztőben. Megpróbálta megnedvesíteni az ajkait, de nem érzett mást, csak sót, amitől még szomjasabb lett. Hiába evezett teljes erejével, nem látta a partot, hogy végre egy kis friss vízhez jusson, mindhiába. Érezte, hogy egy helyben evez.

Hirtelen feltűnt mellett egy hatalmas hajó.

– Odanézz! – kiáltott az egyik matróz. – Szerinted segítenünk kellene neki?

A másik csak legyintett.

– Majd kifizeti a bírságot.

– Vizet – nyögte Gyula, de a matrózok csak nevettek rajta.

– Minek az neked, ember? Hát mindenhol ott van körülötted!

Gyula majdnem sírva fakadt, amikor a matrózok szórakozásból a tengerbe öntöttek egy hordó vizet, de semmit sem tehetett.

***

Egyedül állt a Holdon és rémült megrökönyödéssel figyelte, ahogy az űrhajó elindult vissza a földre nélküle. Remélte, hogy ez csak valami vicc, vagy buta tréfa, de amikor észrevette, hogy elindult a Föld felé, csak értetlenül meredt utána. Hiába szólongatta társait, ők nem feleltek a kommunikátoron keresztül.

Órák teltek el. Tudta, hogy a levegője nagyon sokáig kitart, hiszen hosszabb Hold-sétákra tervezték, de ez nem volt elég a túléléshez. Hirtelen recsegni kezdett a fülében a kommunikátora.

– Koccintsunk az utunk sikeres befejezésére.

Gyula a hosszú várakozás után amúgy is szomjas volt, ezt hallva még jobban kiszáradt a torka.

***

Hirtelen riadt fel, amikor valaki bedörömbölt a kocsija ablakán. Kellett egy kis idő, mire felfogta, mit akarnak közölni vele.

– Üdv, a kocsisor még mindig nem indult meg – mondta a férfi –, de mindenkinek szétosztunk egy kis friss vizet a meleg miatt.

Gyula hálásan fogadta el az üveg hűsítő folyadékot, és olyan lelkesen döntötte le a torkán, mintha valóban átélte volna az álmában történteket. A hosszú várakozástól igazán úgy érezte, életmentő volt a víz.

Rendkívül hálás volt, amikor végre beindult a forgalom, és lassú, vontatott tempóban végre eljuthatott a városba, ahonnan azonnal hazaindult.

***

A férfi elgondolkodva nézett ki az ablakon a kiégett fűre. Aznap reggel végre esett az eső, de ez nem sokat segített a pázsiton. Visszaemlékezett rá, hogy sokáig milyen szép, zöld volt az a gyep, és megcsóválta a fejét. Már nem is igazán értette, miért érezte annyira fontosnak, hogy neki legyen egyedül olyan szép a kertje.

Feltöltötte vízzel a kulacsát, majd elindult az ajtó felé, hogy elkerülje a dugót.

Ládi Zsuzsa
Ládi Zsuzsa