hands-2268022_640

Wekker Anita: A döntés

Tamás megkönnyebbülve ült le a konyhaasztalhoz, és még az sem zavarta, hogy az ablakon át beszökő napfény időnkét a szemébe villan, ahogy a fák ágait lengette a szél. Komótosan kente a kenyeret a frissen vásárolt krémsajttal, vastagon, nem spórolva vele, minden egyes mozdulatot kiélvezve.

Amikor másfél órával ezelőtt hazaért, és levetette magát a nappali kanapéjára, a tévében éppen ezt reklámozta egy erősen sminkelt nő. A felesége Vali ebben a pillanatban toppant be a szobába, és megütközve nézett Tamásra. Elfelejtette, már megint elfejeltette, hogy be kellett volna mennie a boltba munkából jövet. Vali a kezébe nyomta a bevásárló cédulát, mondván, ha már úgyis itthon van, hozzon mindent, amire szükség van. Tette ezt olyan hanglejtéssel és olyan szavak kíséretében, hogy Tamás legszívesebben rászólt volna, hogy fejezze már be, mert ez rendkívül sértő számára. Helyette azonban némán bólogatott, és érezte, hogy a seb a tenyerében erősen viszketni kezd. A seb, amely már oly régóta ott volt, és amely sohasem látszott begyógyulni, mivel egyfajta kompenzációként szolgált, melyhez stresszhelyzetben nyúlhatott. Már gyermekkorában felfedezte, hogy a fizikai fájdalom egészen jól alkalmazható a lelki fájdalmak elhomályosításra, csillapítására, hiszen ez a fájdalom csak az övé volt, efölött uralkodhatott, ha mást nem is, ezt legalább ő irányíthatta.

A konyhában ülve hallgatta a lépcsőházból beszűrődő hangokat, felismerte a szomszédokat, Zoltánt és a feleségét. Most értek haza a boltból, nem sokkal Tamás után. Talán úgy egy órája lehetett, amikor a hűtőpultnál egy ismerős hang kizökkentette a gondolataiból. A listát nézegette, amit a felesége septiben firkantott össze, és amely macskakaparást az évek során megtanulta folyékonyan olvasni. Zoltán széles vigyorral köszöntötte, ami ugyan kissé feszélyezte Tamást, de mindig viszonozta a köszöntést és az őszintének tűnő érdeklődését a hogyléte felől. Még akkor is így tett, amikor világossá vált számára, hogy a szomszédja, ez a jóképűnek egyáltalán nem nevezhető, ám mégis különleges kisugárzással bíró pasas rendszeresen látogatja Valit, amikor éppen mindketten egyedül vannak otthon. Már tudta, hogy tévedett a férfival kapcsolatban, és egyáltalán nem olyan feddhetetlen, mint hitte róla. Már nem volt rejtély számára, rájött a felesége titkolózásaiból, Zoltán túlzott kedélyeskedéséből, a lépcsőházi lopott pillantásokból, amikor azt hitték, hogy Tamás nem látja őket. Amikor aztán Tamás már nem bírt a kíváncsiságával, megnézte Vali sms-eit, és akkor világossá vált számára, mi folyik a háta mögött. És Teri háta mögött. Azonban sohasem vette a bátorságot, hogy bárkit is szembesítsen az igazságról, arról, hogy mindenről tud, és nem hajlandó tovább úgy tenni, mintha minden rendben volna. Ahhoz, hogy ezt megtegye, bátornak kellett volna lennie, de legalábbis annyi önérzettel rendelkeznie, amennyi sohasem volt neki. Így hát hallgatott. Mégis minden egyes alkalommal, amikor összefutott Zoltánnal, a negédes mosoly mintha szóra nyílt volna, és olyanokat mondott, amiket csak ő hallott. A szavak, amiket nem akart hallani, róla és Valiról, hogy miket művelnek, amikor ő nincsen otthon.

– Ó, Tamás, hogy s mint? Fáradtnak tűnsz. Minden rendben? – kérdezte a szokásos dallamos hanghordozással Zoltán, miközben látványosan végigmérte a férfi beesett, szürke arcát.

– Hogyne, csak hosszú volt ez a nap.

– Persze, persze. Hogy van Vali?

Tamás szíve szerint azt válaszolta volna, hogy azt neked jobban kellene tudnod, de helyette lenyelte a szavakat és mosolyt erőltetett az arcára. Úgy szorította a kosár fülét, mintha abban lenne minden reménye, majd ismét megtalálta a tenyerén lévő sebet. Az érkező Teri zárta rövidre a beszélgetést, aki egy gyors köszönés után el is rángatta férjét a húspult felé.

– Tamás, ha rám hallgatsz, a másik krémsajtot veszed meg, azt a kék zacskósat! Ez nem olyan finom, mint a másik, és még drága is – kiáltott vissza Teri.

A férfi a kezében lévő sajtot nézte, és azon gondolkodott, Teri vajon tudja-e, hogy a férje az ő feleségével hentereg. Talán már náluk is csinálták. Ha valójában tudná, akkor is lebeszélné, hogy ezt a krémsajtot válassza, vagy akkor már nem is ez lenne a legfontosabb mondandója a számára? Mi van akkor, ha téved Terivel kapcsolatban, és a nő is tud a viszonyról, és ennek ellenére nem avatkozik közbe?

Mindez csak pár perce történt. Akkor még fontosnak tartotta ezeket a kérdéseket. Egészen pontosan még akkor is, amikor hazaért, belépett az ajtón, és kedvesen köszönt a feleségének.

– Meghoztam, amiket kértél – kiáltotta, majd feltette a táskát a konyhaasztalra.

Vali anélkül jelent meg, hogy ránézett volna Tamásra, és elkezdte kipakolni a táska tartalmát.

– Remélem, nem felejtettem el semmit.

– Pff. Ha követted a listát, akkor ez nem fordulhat elő. Bár a te esetedben már nem lepődnék meg semmin – felelte Vali.

Tamás már majdnem bement a szobába, amikor a felesége utána szólt.

– Ez meg mi?

A férfi visszament a konyhába, ahol a nő megrökönyödve nézett rá a sajttal a kezében.

– Nem ezt szoktuk venni. Miért ilyet hoztál?

– Gondoltam, kipróbálhatnánk ezt is. Láttam a reklámját és megtetszett.

– A reklámját? Téged ilyen könnyű manipulálni? Mindent elhiszel, amit a tévében látsz? Ez sokkal drágább és eddig nem ilyet használunk. Hogy lehet ilyen szerencsétlen, hogy még egy bevásárlást sem lehet rád bízni?

– Ez csak egy sajt, nem lesz semmi bajunk, ha megkóstoljuk.

Tamás érezte, hogy rosszat szólt, és azt is, hogy a következő percekben Vali sértések sorozatát zúdítja rá, ahogyan tette mindig, amikor a férfi a nő számára értelmetlen döntéseket hozott. Már, amikor mert önálló döntéseket hozni. Hiszen Vali pontosan tudta, mi a finom és mi nem, mi a nekik való és mit nem érdemes megvenni. Ő felelt mindenért a háztartásban, ő hozott meg minden fontosabb döntést. Tamás nem tudta, miért alakult ki ez így. Vagyis talán még az elején, amikor minden kiforrott közöttük, akkor mindig Vali volt a szószóló, ő dominált minden lényegesebb vita vagy döntés meghozatalában, és Tamásnak ez akkor nagyon kényelmes és hasznos volt, mivel ő sosem volt képes egyedül kiállni semmiért. Talán még ma is ez volt a megfelelő felállás, de érezte, hogy ez a helyzet egyszerűen megfojtja. Nem tudta, milyen lenne máshogyan, csak azt, hogy ebben nem kap levegőt, feszült és frusztrált minden pillanat, amit ezzel a nővel kell töltenie. A nővel, aki a szomszédjával kefél.

Tamás nem hallotta Vali szavait. Látta, hogy a nőnek mozog a szája, de a hangok nem jöttek felé, mintha víz alatt lettek volna. A sebe a tenyerében egyre jobban viszketett, ezért egyre erősebben vakarta. El kell mennie, el innen, csak ez zakatolt egyre a fejében. Ekkor Vali elviharzott mellette, és Tamás hallotta, ahogy becsapja maga mögött a nappali ajtaját.

Az elhatározás úgy hasított belé, mint villámcsapás a magányos fába. Fogta a krémsajtot, és mint egy gyerek a cukorkát, úgy tépte fel a csomagolást. Azonban a sajttal valami nem stimmelt. Mintha a kelleténél sokkal savanyúbb lett volna, ráadásul volt egy sajátságos utóíze. Nem tetszett neki. Tamás megállapította, hogy Valinak és Terinek mégis csak igaza volt, a másik sajt sokkal finomabb. Igen, úgy tűnik tévedett. Hogy megoldja a helyzetet szüksége volt némi „ízfokozóra” a kívánt hatás elérése érdekében.

Vali pár perc múlva jelent meg a konyhában. Tamás az asztalnál ült, mintha csak őt várta volna.

– Ülj le, kérlek – szólalt meg a legkedvesebb hangján, és Vali szó nélkül, láthatóan sértődötten engedelmeskedett.

– Szeretném elmondani – kezdte a férfi –, hogy röstellem, amiért megbántottalak. Nem akartam csalódást okozni neked.

– Tudod, hogy nem szeretem, ha olyasmit erőltetsz rám, amit nem akarok.

– Igen, tudom, hogy félsz új dolgokat kipróbálni. Legalábbis, ha én kérem. Ugyanakkor, ha már így alakult, miért ne tehetnél kivételt most az egyszer az én kedvemért is?

A férfi ekkor egy szelet krémsajtos kenyeret nyújtott a nő felé, és bátorító tekintettel nézett rá. Vali továbbra is duzzogva, de elfogadta az ételt, és vonakodva beleharapott. Tamás nézte, ahogy a nő lenyeli az első falatot, majd a következőt.

– Hogy érted, hogy a te kedvedért is? – kérdezte, miközben egy furcsa, piros foltot vett észre a kenyér alján és a szélén. Csak ekkor látta meg Tamás kezét az asztalon, ahogyan egyre nagyobb vörös folt kezdett megjelenni körülötte. – Te jó ég, mi történt a kezeddel?

A férfi egy könnyed mozdulattal legyintett a nő felé. A mutatóujj alatti rész, ahol korábban a makacs seb díszelgett, most sehol sem volt, helyette egy nagyobbacska lyuk tátongott rajta. Vali látta a szétvágott húst és a kiömlő vért, ami úgy tört utat magának, mint a folyó áradáskor. Tamás feltette a másik kezét is az asztalra, melyben a kenőkést szorongatta. A pengén még híg volt a vér. Vali felpattant a székről, de a férfi megragadta a vállánál fogva, és visszaültette a helyére. A nő aggódva nézte a ruháját, ahol a véres tenyér hozzáért.

– Tudok a viszonyodról, drágám! Tudom, hogy az a senkiházi szomszéd rendszeresen itt dug meg téged az én lakásomban, az én ágyamban.

– Tessék? Mégis miről be…

– Nem adtam szót – kiáltott Tamás. – Most én beszélek, te pedig befogod azt a mocskos pofádat, aranyom!

Valit mintha jeges vízzel öntötték volna le, csak meredten bámulta a férjét, és próbálta beindítani lefagyott agytekervényeit, de valójában nagyon is tudta, hogy semmi értelme ködösíteni.

– Egy ideje már tudok rólatok, és igen, próbáltam nem foglalkozni vele, de úgy kurvára nehéz, ha te és ez a paraszt folyamatosan provokáltok. Az arcomba tolja a bájgúnár vigyorát, te pedig úgy viselkedsz, mintha a szarod is aranyból lenne.

– Szívem, kérlek… én nem… a s-sebed… – Vali szava elakadt még mielőtt folytathatta volna. Erős kaparást érzett a torkában, és ezzel párhuzamosan egy maró fájdalmat, ami a gyomrából indulva lassan végigfutott az egész nyelőcsövén.

– De tudod, mit? Ez már nem számít. Csak az a fontos, hogy tisztáztuk. Finom a krémsajt, igaz? Kevertem hozzá egy kis adalékanyagot, hogy valami ereje is legyen. Tévedtem, a másik tényleg finomabb, amit te választottál.

A fájdalom egyre erősebben mardosta belülről. Vali elkapta Tamás karját egyfajta segítségkérésképpen, mivel szólni már nem tudott. Szája szélén fehér folyadék jelent meg, amiből buborékok törtek fel, ahogyan beszélni próbált. Tamás azonban nem reagált, csak ült és folytatta.

– Azt még azért tudnod kell, szívem, hogy írtam egy levelet Terinek, amiben kifejtettem neki a történteket! Természetesen bemásoltam az sms-eket is, biztos, ami biztos, ne legyenek kétségei a dolog hitelességét illetően. Ezután már maga is meggyőződhet az igazságról, ha akar. Nevetnem kell, ha eszembe jut, milyen álszentek voltatok egymással, ha átjött valamit kölcsönkérni. Hosszú percekig voltatok képesek pofázni a semmiről, miközben utáltátok egymást. Mert, hogy ő is utál téged, abban egészen biztos vagyok.

Tamás nem volt meggyőződve róla, hogy még Vali hallja, amit mond, ezért a hajánál fogva megragadta, és felemelte a fejét. Egyenesen a szemébe nézve folytatta.

– Tudd meg, hogy már nem haragszom, szerelmem! Nekem mindig is te voltál a legnagyobb kincs az életemben. – Ekkor közelebb hajolt és szájon csókolta a nőt. Éppen úgy akár az esküvőn, amikor összekötötték az életüket, gondolta. Mikor újra a szemébe nézett, csak egy üres tekintetet látott, ami valahova messze, a semmibe meredt.

– Holtodiglan holtomiglan, nemde?

Ott ültek együtt az asztalnál, mint minden este a vacsoránál. Tamás gyermeki vidámsággal készített magának is egy szendvicset, míg a nő élettelen teste megrogyva hevert a széken. Amit tett, sokkal többet jelentett neki, mint azt korábban remélni vélte. Az ő döntése volt. A saját, felelősségteljes, önállóan meghozott döntése, amitől igazán felnőttnek érezhette magát. Arcára széles mosoly húzódott, mikor beleharapott a krémsajtos szendvicsbe.

 

Wekker Anita
Wekker Anita