gran-canaria-2897237_640

Rónai Katalin: A nagy bumm

Ágota nem tudja, mióta ül már ott, mióta nézi a képernyőn a villózást.

Kedvenc sorozatai soron következő epizódjai öleléssel, csókokkal, máskor izgalommal, néha kacagással, sok-sok sírással, és rengeteg agresszióval dobogtatja meg amúgy is kétszázat verő szívét.

Amikor, pedig megoldódnak a konfliktusok, és a szerelmesek egymás karjaiban kötnek ki, ámuló szerelmes pillantásokkal kérnek bocsánatot a megalázó helyzetért, akkor könnyei patakokban hullanak újra a lassan kiürülő pattogatott kukoricás tálba, amelyet ölében szorongat.

Egy érzelem, egy markolás, egy szájba tömés, egy rágás, aztán szinte egyben nyelés, amikor megint történik valami, ami érzelmeket vált ki belőle.

Amúgy, pedig zokog, bőg, hisztizik, tombol, halkan szipog, visítva-hörögve csapkodja üres kezével a fotel karfáját, amíg a keze meg nem fájdul, és kezdi elölről.

Körülötte a földön szétdobált ruhadarabjai, tetején a széttépett fényképek, mindenféle csokoládé papírjok szanaszéjjel, mintha egy pillangóraj szállt volna le színes szárnyaival a mezőre, odébb egy mogyorós Marlenka üres doboza, széttaposva.

Valamikor két-három órával azelőtt, amikor sűrű zokogás közepette kibotorkált a mellékhelységbe, akkor taposhatott rá, azzal a lendülettel, ahogy könnyáztatta papírzsebkendők szerteszórt halmait szerette volna kikerülni.

A zsebkendők fehérsége a szoba laminált padlóján, mintha hó hullott volna alá, papír zsebkendő képében.

Kotorja a lassan kiürülő tálat, beszáradt, le nem mosott szemfestéke maradványai, szája melletti csokoládémaradékokkal vegyülve csorognak végig az állán, miközben hüppögve kérdi, hogy miért megint ő? Miért mindig ő? Hogy lehet ő ennyire szerencsétlen?

És közben csorog a könny, megállíthatatlanul, néha erőtlenségében, már hang nélkül zokog.

Miközben állkapcsa egyre szorosabban zár, töltődik a méreg, a káromlás, az átok, kitörésre vár, azt érzékeli, hogy változatlanul folyó könnye csiklandozza az orrát, arcát, ráadásul az orra is folyik, így hát a váladékot kézfejével idegesen szétkeni.

Egyre gyűlik benne a harag.

Ha most látná saját magát, akkor tényleg lenne miért sírnia!

Ez a történet másnak indult…

Istvánnal azon a bizonyos ibizai nyaraláson ismerkedett meg.

A nyaralást ajándékba kapta.

Ezt a csoportos utazást, ahová unokahúgával tervezett elutazni, nagy várakozás előzte meg, még akkor is, ha ez eléggé vegyes érzéseket váltott ki belőle. Elmehet-e? Meglesz-e a főnök nélküle? Megérdemli-e, hogy csak magával törődjön két hétig? Ugyanakkor a várható két hét összes lehetősége sok örömöt, megélést kínált, amúgy pedig ha nem vár különösen semmit, akkor ennek a váratlan ajándék lehetőséget teremt neki, hogy pihenjen végre, férfimentesen.

Pár hónappal azelőtt küldte el a férfit, azért, mert már elege volt a hétvégi várakozásokból, az egyórás ebédszünetben megélt szeretkezésekből, a titkokból, a bujkálásokból, amelyek folyamatosan végigkísérték a kapcsolatait.  Egyszerűen nem tudott olyan férfit bevonzani, évek hosszú sora alatt sem, aki csak az övé, és nem titokban jár hozzá.

Szeretetéhsége, érintéshiánya rendszeresen becsapta.

Boldogan kényeztette az éppen aktuális férfit, igaz, a férfi is kényeztette őt. Ettől az energiától büszkén járt-kelt mindenfelé, szinte világított nőiessége. Hitte, hogy ettől lesz LÁTHATÓ, valaki karjaiban megéli a gyönyört, ezt a csodálatos erőt adó női energiát, és nagyon büszke volt arra az ősi tudásra, amit az szeretkezés közben produkálni tudott… Mindezért a férfiak is nehezen engedték el, s bár sokat csalódott, sokáig maradt benne ezekben a hazug kapcsolatokban.

Végül mindig ő volt, aki szakított, mert elég lett a bujkálásból, elég a hétvégéken, ünnepeken tapasztalt hiányból, a munkaidőben, vagy az utcáról, erkélyről, WC-ből elküldött titkos SMS-ekből, az aktus közben telefonáló féltékeny nőkből.

István egyedülálló volt, az után került az Ibizai csoportba, amikor unokahúgán, az indulás előtt két héttel, azonnali vakbélműtétet kellett végrehajtani, így Brigitta kénytelen volt a közös utazást lemondani.

Istvánnal már a becsekkolásnál szemeztek egymással, amikor, pedig kiderült, hogy István a mellette lévő, üres helyre ül le, a Brigitta műtétje miatt üressé váló helyére, Ágota csak arra tudott gondolni, a sors hatalmas ajándéka, hogy István Brigitta helyét kapta meg a buszon.

Az út első másfél órájában alvást tettetve, folyamatosan mormolt magában,

– Könyörgöm, egyedülálló legyen, könyörgöm, akarjon engem az út végén, könyörgöm, legyen enyém ez a gyönyörű férfi, testestől lelkestől…

A határon, amikor a csoport vezetője összeszedte a személyi igazolványokat, István, mintha véletlen lett volna, hozzáért!

Nem is akárhogyan, egy ujjal a könyökhajlatához, ahol a bőr vékony, és az érzékelés erőteljes.

Ágotát azonnal kirázta a hideg tetőtől talpig. Még a jól ismert váladék is elindulni látszott a lába közt.

– Úristen, ennyire ki vagyok éhezve a szerelemre? – visított fel magában.

Ágota egy ügyvédi iroda mindeneseként sok mindent látott, hallott, addig.

Amikor ifjúi hévvel elfogadta ezt a munkát, azért is vágyott erre a beosztásra, mert mindig is szerette az emberek sokszínűségét.

Mindemellett az ügyvéd úr egyik üdvöskéjeként, már az állásinterjún felmerült benne az a gondolat, hogyha nem is az ügyvéd úr, – aki neki azonnal megtetszett, – de bármelyik válófélben lévő férfi ügyfelet hogyan segíthet hozzá, hogy minél hamarabb feldolgozza azt, ami vele történt, úgy, hogy vele osztja meg a bánatát. Jól tudta, hogy a bánatból való kilábalás egyik legjobb módja az új szerelem, a szeretkezés, és az ezekkel járó minden jó.

Tehát várt. Várta az igazit.

Így teltek az évek.

Férfiak jöttek-mentek. Mind elfogadta bánatában a neki nyújtott kezet, szájat, testet, empátiát, de mind hamarosan más nőket vitt otthonába, felgyógyulván Ágota által nyújtott testi, szellemi támasz következtében, és Ágotát ettől kezdve lelki szemetesnek, és szeretőnek tartotta, addig, míg Ágotának nem lett elege, hogy aztán kezdődjön elölről az egész hajcihő.

Az ügyvéd abszolút látta és hasznosította is ezt.

Ő nem használta Ágota plusz szolgáltatásait, nem is tett ajánlatot soha, viszont Ágotának az eltelt évek alatt, mint kiváló dolgozója, rendszeresen több száz ezer forintos bért adott, mert Ágota jóvoltából, a házasságában meghasonlott, válásukban kifosztott, összetört férfiak, egymásnak adták a kilincset.

A férfiak köre egyre bővült, Ágota listája is szépen gyarapodott, de egyik férfi sem óhajtotta őt élete párjának, de megpróbálták vele lelkük minden rezdülését, az új párjukkal való szerelmi életüket megosztani, ezt Ágota nehezen viselte, ezért előbb, vagy utóbb, mindnek kiadta az útját.

Ágota első időben büszke volt.

– Ezt én csináltam! Ez az én győzelmem! Megmutattam az utat, hogyan éljen tovább egy csalódott férfi, hogy érdemes keresni az új utakat! Hiszem, hogy minden férfi megérdemli!

Nem sokkal később azonban rájött, hogy kihasználják, hogy csak az energiája kell, hogy még akkor is, mikor már a másik nővel töltik el az idejük nagy részét, hozzáfutnak, ha elakadnak, kérik, hagy látogassák meg, hiszen az ő otthonában van a béke és a nyugalom szigete. A férfiak továbbra is igényelték volna azt kényeztetést, amelyet csak Ágotától kaptak meg.

Ezeket a történéseket nagyon nehezen élte meg, és egyik reggel, amikor arra ébredt, hogy két nap múlva 38 éves, és se gyereke, se párja, eldöntötte, hogy többé nem az a célja, hogy más nőkhöz kötődő férfiak lelkét pátyolgassa.

Arra is ezen a reggelen ébredt rá, hogy szeretetéhségét, amely régi-régi gyermekkori történetekre vezethető vissza, ezek a férfiak sosem tudták volna megoldani.

Ekkor jött Ibiza.

Főnöke a nála eltöltött 15 éves, színvonalas munkája jutalmaképpen, éppen a 38. születésnapján adta át neki a kétszemélyes ibizai nyaralásról szóló ajándékutalványt. A nyaralás luxusbuszos, kéthetes nyaralásról szólt, amelyben amerre járnak, mindenhol luxusszállás várta őket, így nem kellett egy éjszakát sem a buszon eltölteni.

Az ajándékutalvány két személyre szólt, így hát Ágota elhívta unokahúgát, Brigittát, akinek már 10 éve volt stabil a párkapcsolata, de a párja bizalommal elengedte volna, ha nem jön közbe a vakbélműtét, Brigittával együtt utaztak volna.

És most ott ült mellette István, és megérhetett egy olyan érintést, amelyben azt érezte, akkor, ott az Ég a Földdel összeér!

Az első szállodáig végigbeszélgették az utat. Nem létezett a másik negyvennyolc utas, sem idegenvezető, sem sofőr. Ha megálltak, együtt szálltak le, ha elszundikáltak, együtt tették, egyszerre, varázsütésre ébredtek aztán. Már az első napon álmukban egymás karjaiban feküdtek örök szerelemben összefonódva.

Az igazi egymásra találás a hatodik nap éjjel következett be.

Addig sem töltöttek egymás nélkül egy percet sem.

A busz összes utasa meg volt arról győződve, hogy elő nászúton vannak.

Együtt töltöttek minden percet, még éjjel is, felváltva egymás szobájában reggelig, beszélgetve, egymás szemében elveszve, kutatva a múltat, hány élet óta ismerik is egymást, a testi szerelemre tartogatták az időt.

A hatodik nap éjjelén viszont már nem bírták tovább.

A testi szerelem a csillagokig és tovább vitte őket.

Hetedik napon megteremtették saját Mennyországukat! Egész nap egymás testébe bújva élvezték a létező gyönyöröket, amelyeket ember embernek, nő férfinak, férfi nőnek nyújthat.

A csoport hajókirándulásra ment, ők a szállodában maradtak. Amikor elfáradtak, szobájukba kérték az ételt, a nap betetőzéseképpen pedig, éjjel az új szerelem beteljesülését a szálloda medencéje helyett, tengeri meztelen fürdőzéssel koronázták meg.

Így telt el a második hét.

A csoda mind megfoghatóbbá vált, Ágota és István összenőttek testben, lélekben.

Egymás szájából ettek, ittak, rezegtek reggeltől estig, kacagtak, szárnyaltak, egyre szebbek lettek, szinte a glória is ott csillámlott a fejük felett, ahogy angyali létük, misztikus szexük lényükké vált.

Hazafelé az úton is egymás karjaiban aludtak, boldog mosollyal.

Az elválás fájdalmán a másnapi találkozó képe enyhített.

Közös telefonszám, e-mail cím csere után fáradtan ugyan, de István hazavitte Ágotát luxusautóján. Még kipakolni is segített, de nem maradt nála, mert fáradtnak érezte magát a hosszú út után, másnap fontos tárgyalása volt. István kripto valuták értékesítésébe kezdett, és ugyancsak észnél kellett lennie, hogy ne veszítse el a pénzét.

Másnap a telefonja csak sípolt. Ágota egész nap hiába kereste.

Nem értett semmit, de biztos volt abban, hogy nem tévedhettek, arra gondolt, biztos ő volt, aki rosszul rögzítette a számot, vagy olyan sok dolga van Istvánnak, hogy nem ér rá, a két heti teljes internetmentes kikapcsolódás után.

A következő nap főnöke nagy mosollyal fogadta.

– Hogy tetszett az ajándékom? – kérdezte kis kacsintással. Milyen volt az út?

Ágota boldog mosollyal köszönte a luxusnyaralást, és a lehetőséget, de főnöke továbbra is várakozó arccal nézett rá.

– A meglepetést kérdezem, ahhoz mit szóltál?

– Milyen meglepetés? – húzta fel szemöldökét Ágota,- nem tudom, miről beszélsz, minden kézzelfogható volt, hol kellett volna meglepetésnek lennie?

– Hát István! Ő volt a meglepetés! Tudod, az utazási iroda is az enyém, és mikor megtudtam, hogy az unokahúgod lemondta, nem akartam, hogy egyedül légy ezen a csodás születésnapi ajándékúton. Megérdemelted, annyit segítettél nekem, általad olyan híre lett az irodánknak, hogy meg tudtam vásárolni az utazási irodát is. Ráadásul, ez volt az első kéthetes út, egyúttal tesztelted is a lehetőséget. Igazán hálás vagyok neked ezért!

Másnap kiengedték a kórházból.

Főnöke szavai kapcsán elájult, fejét beverte, de mivel csak kisebb agyrázkódást szenvedett, már otthonról, kicsit szédelegve ugyan, de e-mail-ben azonnal elküldte felmondó levelét.

Ennek három hete.

Azóta jár egyfolytában a tévé, az ételt futár hozza, a redőnyök leeresztve, telefonja kikapcsolva, körülötte szanaszéjjel csokipapírok, papír zsebkendők hada, arca dagadt a sírástól, haja csimbókokban lóg.

Magát átölelve alszik el a fotelban, kezéből kicsúszik a pattogatott kukoricás tál, bukfencet hányva érkezik a Marlenkás doboz mellé.

De ez már nem zavarja.

Álmában Ibizán van megint. Csodálatos női angyalként repked, mártózik meg a tengerben, megformázza magát a finom homokban, és miközben egyre feljebb és feljebb szárnyal, boldog örömmel éli meg a szél, a nap, és a tenger illatának simogatását.

Rónai Katalin
Rónai Katalin