girl-1245773_640

Rónai Katalin: A döntés

Mindig is szeretett belépni a lakásába, hisz az a lakása olyan érzéssel töltötte el, mint, amikor a templomba belép a hívő.

Ezzel a fennkölt érzettel érkezett haza minden nap, munkából, vásárlásból, akár egy-egy találkozóról.

Ezért gyűjtötte maga köré még az ágyában is az ereklyéket.

Mégis ezen a reggelen arra ébredt, hogy egész más ember lett egy éjszaka alatt.

Körbenézett a feltúrt ágyban, ahol a könyvek, a CD lejátszó, a lemezek, a telefonja, a kristályok, a jegyzetfüzet, a papír zsebkendő, a szemüveg, alvómaszk, és a nyakmagasító párna szinte bekebelezte, és mintha nem is önmaga nézett volna ezekre.

Mert ezek csak tárgyak. Lehet, hogy fétis jellegük van, és vannak persze mint a szemüveg, fontos használati eszközök, mint ahogy a telefon is azzá vált pár év alatt.

Nézte ezt a kirakodóvásár jellegű tárgyhalmazt, a hatalmas, két személy számára is elegendő ágyában, ahol jó ideje egyedül fekszik és egyedül kel fel reggelente.

Azt gondolja, hogy ez az ágy, ez a kis kuckó, amelyben a tárgyak egyre jobban elfoglalták már az ő helyét, csak addig a reggelig tűnt szükségesnek.

A könyvek, jegyzetek, alvómaszk, a telefonja, amely éjszakai felébredésnél jó szolgálatot tett, a kristályok, a papír zsebkendő, a szemüveg, a nyakmagasító párna, minden, amely az ágy két szélső részén helyet foglalt, alapjában lekorlátozza, most pedig már, azt érzi, hogy be is kebelezi, és ráadásul kizárja azt a lehetőséget, hogy bárki is együtt aludjon, vele.

Igaz, amikor jön a szeretője, vagy a gyermekei, akkor mindig kipakolja a kincseket, de a gyerekek és a szeretője is elmegy éjszakára, és egyszerre csak azt veszi észre, hogy megint tele az ágy.

Régebben még egy puha mackót is bevitt magához, amelyet sírós kedvében magához ölelt, és megnyugodott, amikor a finom selymes kapcsolódásba beleolvadt. Gyermekkori mackója jutott eszébe erről, amely valahol a költözések során elveszett, és az a segítség, amelyet ez a nagy, szőrös, meleg játék nyújtott, amikor rémálmaiból felébredt.

Volt már, hogy megágyazott maga mellett a másiknak, aki nem létezik, mert azt mondták, akkor megérkezik.

Volt, hogy mérgezett egérként hagyta el az ágyat, mert azt a hitrendszert éltette, hogy az ágyban való elnyúlás, a lusta emberek szórakozása.

Volt, hogy reggelente és esténként fekve meditált, mert sokkal jobban megélte, bár esténként bele-belealudt, de mégis jobb volt, mint kemény széken ülve, ahogy illik.

Mi van?

Már megint, az, hogy mások „azt mondták…”

Ki mit mond, ki mit hisz, ki mit lát?

És ő?

És ez az érzés volt, ami aznap reggel teljesen kitöltötte.

Hol vagyok Én? Hol vagyok én ebben a történetben, amely igazán csak rólam szól?

A világ mindig arra törekszik, hogy megmondja az éppen aktuális feladatainkat. Hogyan éljünk, hogyan féljünk, mit vegyünk, és mit együnk. Hogyan nézzünk ki, és milyenek ne legyünk.

A parlamentben meghatározzák a törvényeket, amelyek éppen attól a gárdától változnak, és várják el, hogy ő és te és mi olyanok legyünk, mint ahogy nekik ez éppen megfelel.

Az autokrata vonulat, az autokrácia mindenhol ott van, és mindent eláraszt.

Ez egy olyan világ, ahol a megmondó emberek, a megmondó politikusok mindig tudják, mi a jó.

Ő úgy döntött, beint ennek a rendszernek.

Nem néz, nem hallgat híreket.

Támadásokkal szemben kitér, és mosolyog, akkor is, ha azt gondolják róla, hogy nem ebben a világban él, hogy élhetetlen, hogy „nem hasznos tagja a társadalomnak”, annak a társadalomnak, amelyet mások találnak ki, és amelyben mások önállóan határozzák meg, hogy az egyénnek milyennek kellene lennie.

Első lépésként gondolatait, elvonatkoztatásait naplóba gyűjtötte, majd kis cédulákra írva elásta őket a háza előtti park különböző részein.

Második lépésként kacagós üzeneteket írt kis ragasztós cédulákon a világnak, ahol közölte, hiába minden, hiába akarják megmondani, mit kell éreznie, hogy kell élnie, ő úgy él és úgy tesz, ahogy neki jó.

Ha húsra vágyik, azt eszi, ha nem vágyik húsra, akkor nem. Ettől még nem köpködi meg a vegetáriánusokat, és azokat sem, akik mindennap húst esznek.

Ha van rajta egy kis súlyfelesleg, elfogadja.

Ha leáll a Váci utca közepén és táncra perdül, saját választása.

Mindösszesen annyit tesz, hogy nem mászik be egyetlen dobozba se, egyetlen ketrec másik oldalát se rángatja, hogy engedjék ki.

Ő a legnagyobb autokrata, nála általa virágzik az autokrácia, a saját világának autokráciája.

Úgy döntött, tehát, kipakolja az ágyból az ereklyéket, az ágya ezentúl csak a pihenést szolgálhatja majd.

Ő pedig ezzel szolgálja testét, lelkét.

Mert ő, az, aki egyszeri és megismételhetetlen itt ezen a földön, nem az ereklyéktől, és mások véleményétől, másokhoz igazodástól, mások ítéletétől, mások függőségében az aki, hanem, mert így akarja, mint ahogy azt is, hogy a saját életében ő legyen a megmondó, a meghatározó.

Döntött, megérdemli, hogy a maga életében ő legyen a király!

Rónai Katalin
Rónai Katalin