nature-768569_640

Dobos Márta: Csodás, a fehér szarvas

– Anya, lécci, mesélj a fehér szarvasról! – kérlelte mamáját a kislány. A pizsama gallérja izgatottan remegett vékonyka nyakán, ahogy beszélt. A szeme vágyakozón csillogott a gyenge fényben.

Nagyot sóhajtott! Már megint, a héten harmadszor. Hát sose unja meg ezt a mesét ez a gyerek?- gondolta kényszeredetten. – Vajon mi tetszik neki benne annyira? Már bánta a napot, amikor a gyerek kiválasztotta a mesekönyvet a könyvesboltban. Csodás, a fehér szarvas volt a címe. Akkor még nem sejtette, hogy örök esti társuk lesz. Úgy szorította megához a könyvet a kislánya, mintha az élete múlt volna rajta.

– No jó, hát legyen. De aztán nem lesz ma ismétlés, tudod, holnap korán kell kelnünk.  – próbált szigorú lenni a lányával.

Aztán belekezdett a szinte véget nem érő mesébe Csodásról, a fehér szarvasról. Egy idő után, ahogy a már szinte unásig ismert szöveget olvasta, valami furcsa állapotba került. Azt még látta, hogy a kecses szarvas leugrik a képről és incselkedve ide-oda szökell, szinte hívja a sötétbe. Megkövülten bámult rá, a könyv lecsúszott a térdéről, aztán már nem emlékezett semmire…

……….

– Na, fogja azt a szarvast, aztán menjen a dolgára, ne lábatlankodjék itt nekem! – szólt tettetett durvasággal a terebélyes, bundába öltözött ember, majd odafordult a következő vevőhöz.

Az arcát elöntötte a vér, szégyenében azt sem tudta, mit szóljon, bár úgyis az ember hátának beszélt volna. Remegő kézzel tuszkolta be a megviselt, kis fehér plüssszarvast a táskájába. Szíve majd kiugrott e helyéből örömében. Megvan a karácsonyi ajándék a gyereknek! Hogy fog az örülni neki! Csak még valami ünnepi ételt kéne szerezni, hogy mégse éhezzenek karácsony szent éjjelén.

Gyorsan kapkodta a lábát, közben elmélyülten törte a fejét. Egy erős széllökés majdnem felborította, ijedten szorította magához a szatyrát, bár a szarvason kívül nem nagyon volt benne semmi.

Megbotlott valamiben és majdnem elesett. Ahogy kétségbeesetten kapaszkodót próbált találni, egy kabátszárnyat kapott el. Egy elegáns nőhöz tartozott. Az meglepődve nézett rá, de nem rántotta el a karját. Ő ijedten elengedte a nő kabátujját, és valami elnézésfélét hebegett. A másik elgondolkodva nézte. Volt valami furcsa és megmagyarázhatatlan a tekintetében. Valami elevenbe hatoló, mindent ismerő tekintet. Ő nagyot nyelt ijedtében, és úgy állt, mint egy rajtakapott kisiskolás.

– Éhes? – kérdezte a nő érdeklődve. Melegség volt a hangjában és valódi érdeklődés.

Nem mert azonnal válaszolni. Elevenébe talált ez a kérdés. Mégis úgy gondolta, nem lehet baj, ha válaszol.

– Igen. Nagyon  – tette még hozzá önkéntelenül.

A nő csak tovább figyelte, nem mozdult. A szemét nézte, onnan akarta kiolvasni a választ. És az a válasz megerősítette abban, amit sejtett.

– Látom. – egy pillanatra habozott, majd kiemelt a táskájából valami hosszúkás, papírba bugyolált csomagot.  – Fogadja el tőlem, kérem. Most csak ez van nálam.  – tette hozzá szabadkozva, aztán, mint aki ott sem volt, szélsebesen megfordult és elviharzott.

Ő ott állt, kezében a csomaggal és csak bámult, próbálta megtalálni a jótevőjét. De az már árkon-bokron túl járt. Erre óvatosan bontogatni kezdte a csomagot. Egy darab hús volt benne, finom, vörös hús. Talán borjú. Idejét sem tudja, mikor látott húst. A gyomra óriásit kordult. De belül ujjongott.

Végre igazi karácsonyuk lesz, ünnepi ebéddel, és gyönyörű ajándékkal!

……..

– Ez miiiii? Én nem ilyet akartam! – toppantott mérgesen. Ősz haja csak úgy előrelendült az indulattól.

Zavartan köhintett egyet. A pici ezüstszarvasra nézett. Úgy gondolta, méltó ajándék lesz az anyjának, aki mindig imádta a picike dolgokat. Ez pedig még trendi is volt amellett, hogy kecsesen formált és kicsike volt. Pont, ahogyan az anyja szerette. Igaz, nem fehér, de szép ezüst.

– Hát nem szarvast szerettél volna? – próbálkozott óvatosan. – Ez szarvas. Meg kicsi. – tette még hozzá bátortalanul.

– De nem látod, hogy ezüüüüst?  Én fehéret akarok! Mondtam! – anyja mérgesen vágta oda neki, aztán hátat fordított, betrappolt a szobájába és nyomatékul még az ajtót is bevágta maga mögött, az üveg majdnem kiesett belőle.

Csönd lett. Mélységes csönd. Csak a falióra tiktakolt és a LED-es mécses lángja ingadozott a falon.

Szomorú lett és gyenge. Hát csak nem sikerült örömet szerezni az anyjának, pedig mennyit kajtatott ezért az átkozott szarvasért. Fehéret nem talált a nagy karácsonyi bevásárlásban, bár lehet, hogy volt, de ő korábban nem tudta megvenni, mert agyondolgozta magát. Ennek az ezüstnek meg úgy megörült, hátha ez is tetszik neki. Hát nem tetszett, nagyon nem! Szomorúan rogyott le a székre. bánatosan kortyolt a kihűlt reggeli teájából. Aztán kimerülten lehunyta a szemét, a tiktakolás elhalkult…..

…..

– Anyu, ébredj fel, már reggel van! – rángatta meg a kezét a kislánya.

Kábán próbálta nyitogatni a szemét, azt sem tudta hirtelen, hol van.

A gyerek szobájában feküdt a padlón. A mesekönyv sarka a hasát nyomta. Kiszedte, aztán a kislányára nézett. Az tágra nyitott szemmel, kicsit rémülten nézte.

Biztos véreres a szemem, már megint. No, szedhetem össze magamat! – gondolta fáradtan.

– Jól aludtál, kicsim? – kérdezte, hogy elterelje a gyerek figyelmét.

– Igen, anya, Csodásról álmodtam, a fehér szarvasról. – mondta a gyerek lelkesen és elvarázsolva. A szemén látszott, hogy valami fenségeset álmodhatott.

– Én is…mormolta maga elé, ahogy feltápászkodott! – aztán kisietett a szobából.

A gyerek már nem látta, ahogy a megkönnyebbülés könnyei csorogtak le az arcán.

 

Dobos Márta
Dobos Márta